Cica csoport

Csoportunk 2021 márciusában, az intézmény nyitásakor alakult. 20 hetestől 3 éves korig fogadunk gyermekeket.
Nagyon fontosnak tartjuk az egyéni bánásmódot, mert hozzájárul a gyermekek biztonságérzetének mihamarabbi kialakulásához, illetve támogatja az önállóságot.
Segítséget nyújtunk a mindennapi helyes- jó szokások kialakításához. A játék a legalapvetőbb örömforrás a gyermekek életében, ezért a napirendet is úgy alakítottuk ki,
hogy erre jusson a legtöbb idő. Igyekszünk a szülőkkel közvetlen partneri viszonyban beszélgetni, segítséget nyújtani a felmerülő kérdésekben, kérésekben.
A rendszeresen megtartott szülői értekezletek és szülőcsoportos megbeszélések kötetlen módon zajlanak.
Segítenek a szülőknek a bölcsődei életet alaposabban megismerni, a napjainkba jobban belelátni.
Sokat alkotunk, kreatív tevékenységet folytatunk a gyerekekkel. Minden ünnephez kapcsolódik egy-egy rajz, ragasztásos alkotás, festés, színezés.
A hétköznapokon sokat gyurmázunk, nyomot hagyunk kézzel, ecsettel, nyomdával.
Az adott évszaknak megfelelően mondokázunk és énekelünk a gyerekeknek, az ünnepek pedig kiemelt szerepet kapnak.
A lehető legtöbb időt az időjárás függvényében az udvaron töltjük. A rendszeres mozgás nagyon fontos a gyermekek napirendjében.
Jól felszerelt tornaszobánkban heti rendszerességgel van lehetőségünk a mozgásra a megfelelő játékeszközök segítségével.

Galéria

Németh Veronika

Németh Veronika

kisgyermeknevelő
Virágh Henriett

Virágh Henriett

kisgyermeknevelő
Ádányné Bódis Magdolna

Ádányné Bódis Magdolna

dajka